„Virtuális valóság” a Műszaki Karon

2019, szeptember 3 - 08:35
Különleges robotikai bemutatót láthattak az érdeklődők hétfőn a Főépület Rektori Tanácstermében, ahol Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánhelyettese, a Mechatronikai Tanszék vezetője kalauzolta a kibervilágba a helyi és az országos sajtó képviselőit.

– Kutatásaink a valós, illetve a kiberfizikai terek modellezésére, azok egyidejű megjelenítésére irányulnak, segítve ezzel mind a hallgatók tanulmányi előmenetelét, mind a későbbi ipari hasznosítást is – mondta Husi Géza tanszékvezető. A bemutatott példa jól szemléltette, hogyan lehet egyszerre folyamatos a termelés egy robotikát is alkalmazó gyárban, úgy, hogy közben virtuálisan már zajlik a tesztelés egy új termék előállítására.

A szakember kiemelte: a feladat rendkívül összetett, hiszen informatikai, szoftvertechnológiai, mechanikai és elektronikai egységek együttes alkalmazásával oldanak meg műszaki problémákat.

A Műszaki Kar laboratóriumában – amely egyébként rendelkezik szuperszámítógéppel – jelenleg 32 ipari robot áll a hallgatók, oktatók, kutatók rendelkezésére, a Mechatronikai Tanszék kutatásaiban két oktató, két PhD-hallgató és további 8-10 alap- illetve mesterszakos hallgató vesz részt.

- A műszaki tudományban ritka a vadonatúj kutatás, de az a felhasználási mód, amelynek fejlesztésén jelenleg is dolgozunk, teljesen újszerű – fogalmazott Husi Géza. A dékánhelyettes hozzátette: Kutatásaink jelentőségét mutatja, hogy több egyetem, köztük egy kínai felsőoktatási intézmény és olyan rangos ipari vállalatok, mint a BMW és a Continental is érdeklődik eredményeik iránt.

Az egyetem Műszaki Karának laboratóriumaiban 4-5 éve kezdődött az a kutatómunka, amely most a kiválósági program keretében, pályázati forrásból teljesedhet ki.

Sajtóiroda - BZs
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ