Gyakorlat

A 3 és a 4 féléves képzések része a 20 órás iskolai tanítási gyakorlat.
Ez a gyakorló- vagy partneriskolában vezetőtanár irányításával végzett önálló tanítási gyakorlat, mely a tanulók nevelésével, oktatásával és az adott tanárszakhoz tartozó szaktárgyakkal kapcsolatos tanári munka megfigyelésére, elemzésére irányul.
Az iskolai tanítási gyakorlat a képzés 2. félévében (célszerűen márciusban) teljesítendő, a gyakorlatra a hallgatókat a Tanárképzési Központ osztja be. Ez a gyakorlat saját iskolába nem teljesíthető.
A gyakorlat 5 óra csoportos óralátogatást és óramegbeszélést, 6 önállóan megtartott órát, és azt követő 6 óra megbeszélést, valamint 3 óra hospitálást tartalmaz. A hallgató a megtartott és a hospitált órákról hospitálási naplót vezet. Az utolsó önállóan megtartott óra zárótanításnak minősül.
A képzés része az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat
A gyakorlatot a 2 és a 3 féléves képzésben egy félévben (50 órában), a 4 féléves képzésben két félévben (50+50 órában) kell teljesíteni.
A gyakorlat során a jelöltek a tantárggyal összefüggő tanári munka megfigyelését, elemzését végzik, és az önállóan megtartott órák, foglalkozások keretében bizonyítják tanári felkészültségüket, alkalmasságukat.
A gyakorlat részei: 5 óra csoportos hospitálás, 5 óra hospitálást, 15 önállóan megtartott óra, melyből 8 óra elmélet, 6 óra gyakorlat és 1 óra zárótanítás, 15 óra óramegbeszélés, 10 óra tanításon kívüli tevékenység.

 

Frissítés dátuma: 2019.02.11.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ